Még mindig ízzik

2007 április 23. | Szerző: Obrigada

 Valamely érthetetlen oknál fogva, mindennek ellentmondva egyik pillanatról a másikra lobban lángra a szikra, és még mindig van. Nem értem. Lejtő, mentő, eltemető. Aznap éjjel ütött meg először. Elment a barátaival bulizni, engem pedig ott hagyott a lakásban egyedül. Nem először, örjöngtem, kikapcsolta a telefonját. Együtt éltünk, de egymás mellett. Elindultam a pesti éjszakába, és ha ő nem is, de én nagyon jól ismertem őt. Céltalanul bolyongtam. Hajnalban ért haza. Nagyon összevesztünk, és mivel ő sohasem tudott mellettem férfi lenni, hát hirtelen azzá válatozott. Az igazi, általam megvetett, ha másként nem hát: Így. Másnapra kék zöld lettem, nem aludtam egy percet sem, nem tudtam. Másnap reggel vissza kellett vinnem az öcsém autóját Budapesttől pár száz kilométerre. Egy idő után minden pihenőhelyen meg kellett állnom, rosszul voltam. De, valahogy megérkeztem. Anyukám szóhoz sem jutott a döbbenettől, én pedig nem tudtam elhinni, hogy ez megtörténhet. Mire visszaértem elköltözött. Iszonyatos kínokat éltem át, marcangolva önmagam és keresve az okokat. De akkor még nem tudtam, hogy mindez csak a vég kezdete. Elvesztettem a munkámat, és valami vagyis inkább valaki mást is. Megértem, hogy nem kívánkozott erre a világra. Ő pedig nevetett, szórakozóhelyről szórakozóhelyre járt. És hódított, hiszen hazudni azt világ életében jól tudott. Magas, és meggyőző, sötétbarna és elsöprő. Már semmim sem volt, nem tudtam egyedül túllépni rajta, én aki egész életében megküzdött mindenért nem bírtam a súlyokat. 3 hónap pszichológus következett.

Eggyel több

2007 április 19. | Szerző: Obrigada

 Nem tudtam folytatni tegnap. Viharfelhők gyülekeztek fellettem, ahogyan kapcsolatunkban is. Minden fontosabb volt, mint én. Közös volt a fedél, de egymás mellett éltünk. Foggal körömmel ragaszkodtam hozzá. Szerettem. De voltak haverok, buli meg fanta. Minden héten, többször is. Csütörtökön Ő nem hiányozhatott a Chachaból, biztos jelenléti ívet vezetnek:-) Egyszere egy barátnőm hívott, te ti szakítottatok? Mással látta őt. Én pedig behunytam a szememet. De ezek állandósultak. Tiszteletnek nyoma sem volt, házi cselédnek éreztem magam. Miért voltam vele? Mert a szívnek parancsolni nem lehet, és ha egyszer szabadjára engedtem évtizedes börtönéből, többé nem tudtam parancsolni neki. A helyzet pedig csake egyre rosszabb lett. 10 napot töltött nálunk a testvére, és elszabadult a pokol. Ott és úgy alázott meg, ahogy csak tudott. Szakítani akartam vele. De  a Gödör partján újra csak lehazudta a csillagokat, és én holdként gyűjtöttem magam köré, és erősítettem fényüket. Holott sötét volt, sötét hideg éjszaka. Elutaztunk nyaralni, a testvérem autójával, a mennyországban éreztem magam, holott maga a pokol volt. Eldugott kis horváth falucska, öböl magánya. De addig, felesleges kilométerek, félretett pénz elautózgatása és a tudat, hogy amiért most elmentem valószínűleg elvesztem a munkahelyem. Hiszen a lapokat ekkor osztották le. Mégis döntöttem. Akkor is boldog leszek, csak azért is. Napfény, tenger. Apró probléma, minden napomat a konyhában töltöttem, és éppen menstruáltam, de ugyan már, hiszen vele vagyok! Az ő szemében ül a könnycsepp, amikor elé teszem az ételt, amit éppen 3 szem krumpliból és konzervből varázsoltam az asztalra. Így születtett a kreatív konyha, és ez a fogalom innentől része lett az életünknek, a kettőnké.

De eljött az indulás pillanata, hiszen az általam nyaralásra félre tett pénz elfoggyott, ő pedig… hallgatott. Át sem léptük a magyar határt, amikor már a barátait hívta. Siófokon voltak, találkozni akart velük. Én nem, 6000 km, 40 fok, menstruációs görcsök, összevesztünk. Budapestre érve már szakítottunk, de mivel a nyaralás alatt egyszer sem hívott meg vacsorázni úgy döntöttünk egy búcsúvacsora jár. Hazaérve én egy martinit is megszavaztam magamnak, mivel utálja ha dohányzom ezért kivonultam az ajtó elé. Ő pedig hívta a haverjait. Mire beértem már menni készült, kettőnk közötti probléma megbeszéléséről pedig hallani sem akart. Ő már öt napja nem látta a barátait.

Ekkor jött a vacsora utáni desszert helyett a feketeleves. Mint étvágygerjesztő a borzalmak fogadójában, mert oda látogattunk el, aznap éjjel először. Soha nem láttam előtte ilyennek, és a lejtő ha egyszer lejt, az akkor csúszik is.

Jó reggelt!

2007 április 18. | Szerző: Obrigada

 Két évvel ezelőtt kezdődött minden, éppen egy csalódáson voltam, vagyis akartam túl lenni, és ő akkor és ott rám mosolygott. Én pedig…visszamosolyogtam. Hazakísért, de a számom sem kérte el, igaz jelentős nyelvi nehézségekkel küzdöttünk. Elutaztam dolgozni, őt pedig elfelejtettem. Egy este jött egy sms a barátnőmtől, gyere ide a Srác keres! Eszem ágában sem volt, de ahogy leszállt az este mégis mentem. Ő akkor már nem volt ott, de hajnalban hazafelé biztos ami biztos beugrottunk egy szórakozóhelyre, ahol belebotlottam. Mondja meg valaki, hogy mennyi az esélye annak, hogy valaki Budapesten egy nyári éjszakán ugyanarra a szórakozóhelyre látogat el? A Sors keze volt benne, legalábbis azt hittem.Hazakísért, számot cseréltünk.S én elvesztem, de akkor és ott én ezt nem tudtam. Varázslatos volt, mámorító. Két hónap után szinte már együtt is laktunk, igaz nem tűnt fel, hogy a lakás bérleti díját csak én fizetem, azzal a felkiálítással, hogy ő fent tartja még a lakását. Nem érdekelt, szerelmes voltam, úgy ahogy még soha életemben. Megtehettem, a boldogság forintban nem mérhető, nem láttam és nem hallottam. Érezni akartam, szárnyalni, amihez egész életemben gyáva voltam. Gyáva voltam szeretni, féltem a csalódástól. Ha nem szeretek kevésbé fáj, mintha csalódnék. Feladtam elveim.Lehazudta a csillagokat az égről, és én ezt nem vettem észre.Megszűnt a külvilág, színtelen és szagtalan lett. Csak az ő illatát éreztem. De az embernek vannak barátai, akik “óvatosan” megpróbálják megóvni, persze, akit lehet. Mert engem ugyan nem, makacsságom és konokságom miatt fejem sokszor ütődött már a falba 🙂

Most pedig könnyeim potyognak az emlékek súlyától nagyot koppanva, amit földet érnek zuhanás után az asztalra!