Eggyel több

2007 április 19. | Szerző: Obrigada |

 Nem tudtam folytatni tegnap. Viharfelhők gyülekeztek fellettem, ahogyan kapcsolatunkban is. Minden fontosabb volt, mint én. Közös volt a fedél, de egymás mellett éltünk. Foggal körömmel ragaszkodtam hozzá. Szerettem. De voltak haverok, buli meg fanta. Minden héten, többször is. Csütörtökön Ő nem hiányozhatott a Chachaból, biztos jelenléti ívet vezetnek:-) Egyszere egy barátnőm hívott, te ti szakítottatok? Mással látta őt. Én pedig behunytam a szememet. De ezek állandósultak. Tiszteletnek nyoma sem volt, házi cselédnek éreztem magam. Miért voltam vele? Mert a szívnek parancsolni nem lehet, és ha egyszer szabadjára engedtem évtizedes börtönéből, többé nem tudtam parancsolni neki. A helyzet pedig csake egyre rosszabb lett. 10 napot töltött nálunk a testvére, és elszabadult a pokol. Ott és úgy alázott meg, ahogy csak tudott. Szakítani akartam vele. De  a Gödör partján újra csak lehazudta a csillagokat, és én holdként gyűjtöttem magam köré, és erősítettem fényüket. Holott sötét volt, sötét hideg éjszaka. Elutaztunk nyaralni, a testvérem autójával, a mennyországban éreztem magam, holott maga a pokol volt. Eldugott kis horváth falucska, öböl magánya. De addig, felesleges kilométerek, félretett pénz elautózgatása és a tudat, hogy amiért most elmentem valószínűleg elvesztem a munkahelyem. Hiszen a lapokat ekkor osztották le. Mégis döntöttem. Akkor is boldog leszek, csak azért is. Napfény, tenger. Apró probléma, minden napomat a konyhában töltöttem, és éppen menstruáltam, de ugyan már, hiszen vele vagyok! Az ő szemében ül a könnycsepp, amikor elé teszem az ételt, amit éppen 3 szem krumpliból és konzervből varázsoltam az asztalra. Így születtett a kreatív konyha, és ez a fogalom innentől része lett az életünknek, a kettőnké.

De eljött az indulás pillanata, hiszen az általam nyaralásra félre tett pénz elfoggyott, ő pedig… hallgatott. Át sem léptük a magyar határt, amikor már a barátait hívta. Siófokon voltak, találkozni akart velük. Én nem, 6000 km, 40 fok, menstruációs görcsök, összevesztünk. Budapestre érve már szakítottunk, de mivel a nyaralás alatt egyszer sem hívott meg vacsorázni úgy döntöttünk egy búcsúvacsora jár. Hazaérve én egy martinit is megszavaztam magamnak, mivel utálja ha dohányzom ezért kivonultam az ajtó elé. Ő pedig hívta a haverjait. Mire beértem már menni készült, kettőnk közötti probléma megbeszéléséről pedig hallani sem akart. Ő már öt napja nem látta a barátait.

Ekkor jött a vacsora utáni desszert helyett a feketeleves. Mint étvágygerjesztő a borzalmak fogadójában, mert oda látogattunk el, aznap éjjel először. Soha nem láttam előtte ilyennek, és a lejtő ha egyszer lejt, az akkor csúszik is.