NO COMMENT

2007 május 31. | Szerző: Obrigada |

 Megint újra ugyanott. Vajon mit képesek megadni az emberek azért az érzésért, amit úgy hívnak igaz szerelem? Amikor a partner egyetlen érintésétől megszűnik a külvilág, amikor illata által soha nem tapasztalt érzéseket élsz meg, amikor karjában végtelen nyugalom lesz úrrá rajtad, és mégis a véred forr, amikor ki nem mondott szavak által is hallod Őt, amikor a forróság minden egyes sejtedbe behatol?

Amikor bármit képes vagy megadni a tiszteletért, a szerelemért, a világért. Valami ilyesmit éltem át három napig (Rókalány, kérlek ne mondj semmit, nincs tovább)

Mert, persze újra csak elhittem, hogy igen képes megtenni, igen lehet. Lassan már azt sem hozhatom fel mentségül, hogy szerelmes vagyok. Mert ez a dolog túllépett minden észszerűséget és normalitást.

Fáradt vagyok, megtört a HITEM. Ami eddig sem volt, 3 napig nem gondolkoztam, de a mese véget ér, és jönnek a kínzó gondolatok, amikor arra gondolsz mit tett veled eddig. Ugyan miért lenne másként? Ugyan hogyan is tisztelhetne, ha már egyszer megütött, vajon mi változhatna?

Nem is változott, minden ugyanaz, minden ugyanúgy. Fordíts hátat a gondoknak, engedd, hogy elveszíts! Elveszítsd azt, ami a minden volt! Ami mára már semmi.

Férfi ismerősöm azt mondta, hogy irígyli ŐT. Azért a lehetőségért, amit tőlem kapott. Azért az emberért, akinek szívét birtokolhatott. Azért az érzésekért, amit tőlem kapott.

Kapott, a végén két t, ami a múlt idő jele.

Egy hét múlva szülinapom lesz, és egy hét múlva ilyenkor már be lesz csomagolva a táskám. Elmegyek, mert így dönöttem, nem akartam a napot abban a lakásban tölteni, ahol az üres ígéretek csattogtatják mosolyukat rám minden egyes sarokból.

Félek, hogy lassan felfalnak, fáradt vagyok, azt hiszem ezen a kapcsolaton már a csoda sem segíthet.

Kíváncsi vagyok, mikor jön a következő én jóvá teszem amit tettem, szeretlek duma.

Könyörgöm, az eszemre akarok hallgatni, gyűlölöm a szívemet, soha többé nem akarok érezni. SOHA SOHA SOHA TÖBBÉ.