Sivatag

2007 május 13. | Szerző: Obrigada |

 Szenvedek, még mindig fáj.Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy ez nem normális dolog, nem lehet az, hiszen a történtek után én még szeretem, ez nem lehet. NEM. Megpróbáltam folytatni az életem, ideig óráig megy is, de akkor történik valami, egy illat, egy érzés egy érintés, amely savként marja fel a szívem, melyből némán buggyan ki a vér, mint könnycsepp, keserédes ízével végig fut az arcomon. Vörössé téve szemeim, melyek árulkodón üvöltenek a rejtegetett érzéstől. S ez az, ami ha felszínre kerül vörössé teszi az arcomat, égő vörössé a szégyentől, hogy még mindig létezik, és a szívemben ott lakik.Szégyenlem, hogy nem vagyok elég erős, nem tudom megtenni, az idegent, a betolakodót, az önkényes házfoglalót a szívemből kiűzni!!!