Rokonok

2007 május 3. | Szerző: Obrigada |

 Híd, melynek végén állsz, de még visszafordulnál, hiszen a túlpartod hagytad álmaid! Melyek sötét felhőként szállnak tova. Tétován állsz, és a híd is elég rozoga, de még áll. Megvárhatod, míg összeomlik magától, de lehet hogy visszafordulsz, vagy a hídra is bízhatod magadat, és lángra kap. Elég, martalék. Felrobbanthatod, az utat jól tudod, megtettem, már nem áll. Képtelen voltam megtenni, rábíztam. Azt hitte megőrültem, hát tévedett. Egyszerűen csak esélyét sem szerettem volna adni annak, hogy újra rálépjek! Mert ha a szívemre hallgatok, hát rálépek, és kergeteim álmaim, melyek örökre elvesztek!

Hat szúrás, és a felső fogsorom is rendben. Unalmas egyszerű szürke hétköznap, csütörtök, a rettegett csütörtök. Egyszer régen, de nem ma, messzi a múlt csattogó vasfoga.

Villanás

Féktelen tekintet, izzó szem,

Becéző szavak,

Puha bársonyos ajkak.

Fájdalmak.

Gyötrelem az éjben,

álmatlan nézem,

gyűrve az ágyat,

de nincs BOCSÁNAT.

Vége, minden elveszett rég.

Emléked semmibe vész.

Szeretni volna jó.

De hazug minden szó.