2007.05.01

2007 május 1. | Szerző: Obrigada |

 Nem érdekel többé, mi történt a múltban, Elengedtem! Nem az enyém, vigye aki akarja, hordozza mázsás kövekként, láncként szorongatva! Elszakadt, ami volt elmaradt!

Tegnap elhangzott az utolsó hazugság, mert bizony megint csak az volt! Biztosan tudom, hogy ő volt az Ő, és soha többé nem fogok így érezni senki iránt. Lehetetlen, annál is inkább, mert hatalmas sebet ütött rajtam, és ha beheged is, azon már egy plasztikai műtét sem segítene, mert a tudat tegnap óta rögzült.

Nem megyek innen soha többé sehová, hazaértem! Én pedig reménykedtem, oh, bárcsak lenne erőd megtenni is, nem volt!

Lehet, hogy ő is menekül, fél valamitől. Én is féltem, de mellette nem. De ő…Nem tudja megadni, ugyan már, csak azt nem tud egy ember amit nem akar! S lehet hosszú az út, meg van jobb, oldal, közép, kanyargós, egyenes, visszatérítő, elvesztő, de ha akarod bármilyen labirintusból kijöhetsz, és meglesz az út, csak akarni kell!!!

Én akartam, végsőkig! Olá, obrigada!

Hinni a hihetetlent

Bízni, hogy létezik és megkeres.

Szerelemre vágyva az üres ágyba,

Eltemetve a magányba,

Egy kedves szóra vágyva

A csendet erősíti a telefon hallgatása

Néma, hallgat és ugyanakkor hazudik

Azt mondja Ő létezik!