Jó reggelt!

2007 április 18. | Szerző: Obrigada |

 Két évvel ezelőtt kezdődött minden, éppen egy csalódáson voltam, vagyis akartam túl lenni, és ő akkor és ott rám mosolygott. Én pedig…visszamosolyogtam. Hazakísért, de a számom sem kérte el, igaz jelentős nyelvi nehézségekkel küzdöttünk. Elutaztam dolgozni, őt pedig elfelejtettem. Egy este jött egy sms a barátnőmtől, gyere ide a Srác keres! Eszem ágában sem volt, de ahogy leszállt az este mégis mentem. Ő akkor már nem volt ott, de hajnalban hazafelé biztos ami biztos beugrottunk egy szórakozóhelyre, ahol belebotlottam. Mondja meg valaki, hogy mennyi az esélye annak, hogy valaki Budapesten egy nyári éjszakán ugyanarra a szórakozóhelyre látogat el? A Sors keze volt benne, legalábbis azt hittem.Hazakísért, számot cseréltünk.S én elvesztem, de akkor és ott én ezt nem tudtam. Varázslatos volt, mámorító. Két hónap után szinte már együtt is laktunk, igaz nem tűnt fel, hogy a lakás bérleti díját csak én fizetem, azzal a felkiálítással, hogy ő fent tartja még a lakását. Nem érdekelt, szerelmes voltam, úgy ahogy még soha életemben. Megtehettem, a boldogság forintban nem mérhető, nem láttam és nem hallottam. Érezni akartam, szárnyalni, amihez egész életemben gyáva voltam. Gyáva voltam szeretni, féltem a csalódástól. Ha nem szeretek kevésbé fáj, mintha csalódnék. Feladtam elveim.Lehazudta a csillagokat az égről, és én ezt nem vettem észre.Megszűnt a külvilág, színtelen és szagtalan lett. Csak az ő illatát éreztem. De az embernek vannak barátai, akik “óvatosan” megpróbálják megóvni, persze, akit lehet. Mert engem ugyan nem, makacsságom és konokságom miatt fejem sokszor ütődött már a falba 🙂

Most pedig könnyeim potyognak az emlékek súlyától nagyot koppanva, amit földet érnek zuhanás után az asztalra!